2015. június 16., kedd

Vakációóóóó!!!



Bár nálunk ez kevésbé látványos változás az 'évközbenhez' képest, pl az utolsó tanítási héten jót nyaraltunk:), azért itthon is érezhetően lazábbak lettek a napok.
Vége az ovinak is, volt évzáró madaras műsor (Levi is tátott szájjal nézte, és annyi mindent megjegyzett!), meg kis közös játék stb....

Tankönyvekhez jóideg  nem nyúlunk, évzáró még nem volt (így a bizonyítványt sem láttuk még, de mert ügyesek voltak a 'vizsgahéten', választhatnak egy-egy könyvet), de azért tartalmasan telnek a napok.

Egyik (oo-s) ismerőstől olvastam egy játékötletet régebben....tegnap eszembejutott, hogy bedobom nekik, lássuk mi lesz. Fél délután ezt játszották. És utána kis csavarral ma is! A lényeg az volt, hogy kaptak egy kupac prospektust, x összeget virtuálisan és egy kitalált helyzetet (első nap egyedül egy erdőben 3 nap, második nap hármasban egy sivatagban 3nap) csak ami épp rajtuk volt ruha az van nekik, minden mást a prosikból kell megvenni, és szerencsésen 'túlélni' a 3 napot. Hát volt tervezgetés, vitatkozás, inkábbeztvegyük, arra elég hamar rájöttek, hogy elektromos dolgot hiába vesznek, konnektor nem lesz hozzá, okosan vettek sok innivalót is, ruhával néha kicsit túllőttek a célon:), de kajáról is egész rendesen tudtak gondoskodni, találtak sátrat is egyikben, mondjuk Verus még virágcserepet is akart vinni, de kiegyeztek rózsaszín hátizsákban a közös verzióban:). A pénzt is nagyjából sikerült beosztani, volt, hogy valamit ki kellett húzni, de a lényeget érezték..

Következő napokra/hetekre is bespájzoltam ötletekből, a Gyereketető blogról (krétarecept, homokgyurma és kőgyurma, ezeket muszáj lesz kipróbálni!!) Majd hozom a képeket, ha megcsináltuk.

Mostanában több idő jut (nekem is) alkotni, így gyurmázgatunk napközben (ékszergyurma) persze ők is beszállnak, meg gyöngyöt fűzünk, és sokat, vagyis inkább rengeteget vannak kint, ugrálnak, rohannak, hintáznak, ahogy kell.
Este olvasnak (pl a kicsiknek diát), lazult a számítógépszigor is, kicsit több időt tölthetnek vele (azért nem akármivel:)), mégiscsak vakációóóó:).
Felállítottuk a medencét, és vettünk egy sorbet csináló gépet, egészséges fagyihoz, szóval nyááááár van!!

Képek:

Cuki is mászik:)

Csajok, hinták..

Leveszi a fehér harisnyát:)

Kirepültek a kismadarak!!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése